Nick Hornby: Slam

Nick Hornby mindig jó. Most se volt ez másképp. Egyszerűen imádom, hogy milyen hitelesen tud belehelyezkedni bárki bőrébe. Akár az About a Boy esetén, akár most.

Hősünk, Sam, 16 éves deszkás kamaszfiú, egyedül lakik az anyjával, aki még csak 32 éves. Igen, tehát még fiatal volt, amikor Sam született, így valahogy nem úgy jött össze neki az élet, ahogy gondolta. Persze, nem bánta meg, hogy van Sam neki, de azért néha felemlegeti, hogy hogy elromlott az élete. Valamiért ilyenkor Sam szomorú lesz…

Aztán megismerkedik Aliciával, aki gyönyörű, “minden fiú álma” az anyuka szerint, és tényleg. Kicsit undok, de kedves, és hamarosan Sam azon kapja magát, hogy előkerül a szex, és nemcsak mint téma, és hirtelenjében ugyanabban a helyzetben találja magát, mint anno a szülei.

Aztán ezen persze sokat elmélkedik, hogy now what.

Szerettem ezt is olvasni, érdekes volt. És őszinte. És hiteles.

És belegondoltam, hogy akármilyen “kicsinek” is gondolom a 16 éveseket, az általam tanított gyerekek is ennyi idősek, és érdekes belegondolni, hogy ezeknek gyereke lenne. Jesszusom.

Advertisements

Leave a comment

Filed under angol, angolul, kortárs

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s