Anthony Burgess: Gépnarancs

Málenkissé meglepődtem, hogy ilyen hamar elolvastam, pedig már mióta próbálom rászánni magam. Meg is mondom, mióta. Mikor kábé harmadévesen felvettem a Traditional Utopia and Modern Dystopia című szemináriumot. Akkor KELLETT VOLNA elolvasni, ráadásul angolul, de időm nem volt, és csak az első kb. 20 oldalig jutottam az óráig, amire kellett volna, aztán úgy felhagytam vele, ha már megvolt róla a beszélgetés, mit strapáljam magam, van mit olvasni, és ez ráadásul érthetetlen.

No, nem mintha magyarul jobb volna. Mármint az első pár oldalon. Aztán az ember meglepődve veszi észre, hogy bár minimális (= kábé semmi) orosztudással is, de egy idő után egyértelmű, mi micsoda, és elolvastam fél oldal szöveget, amiben kábé 5 szó volt “értelmes” magyarul, és mégis értem. Értek nadsatul.

Utópia? Disztópia? Nem is lehet tudni, mikor játszódik mindez. Meg hol. Igaz ugyan, hogy angol nevű utcák vannak, meg emberek, de mégis szlávos szlenget beszélnek, a fejemben tiszta kavar volt mindig, mikor megjelent az angol utcanév, annyira beálltam erre az oroszos vonulatra.

Talán éppen ez a cél. Hogy kortalan és helytelen legyen. Meg amúgy is helytelen. Micsoda agresszív egy társadalom ez. Senkit nem érdekel semmi és senki. Verik? Hát verjék. Sőt, reagáljunk rá ugyanúgy. Verjük mi is. Az a tuti. Erőszakkal neveljük ki belőle az erőszakot. Aztán meg vissza.

Most végülis hogy jó az ember, kedves drúgjaim? Milyenek is legyünk, Ó testvéreim?

Na? Mi legyen?

Advertisements

Leave a comment

Filed under angol, utópia

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s