Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.

Az előző blogban ragadtak az értékeléseim. szjItten van a hetedik értékelése átköltöztetve, ott megtaláljátok a többi linkjét. Most pedig jöjjön a lezárás!

Hát erre a részre már többet kellett várni, de attól még nem éreztem azt, hogy jajidenekemmostazonnal, szépen kivártam a soromat.

Nos, először is értetlenkednék és hisztiznék SPOILER-rel.

Reninek mindig kell az uzsonnája „18 éves korig jár”, de megenni, na, azt nem. Akkor minek? Mi a baj a májkrémes-paprikás szendviccsel? Hülyeliba.

Virág kökijétől falra bírok mászni.

Másrészt, ha már Virág, honnan tudták előre és biztosan többen is, hogy felveszik őket, így a szombathelyi lakást le lehet foglalni, ki lehet venni? Vagy nemtom. Vannak itt nem egyértelmű dolgok.

Arnoldról továbbra sem hiszem, hogy végig ilyen volt, mint amilyennek most be lett állítva – de én naiv vagyok, és továbbra is szeretem – , ez az érettségire tanulás az agyamra ment.

Szintén az angolul nem tudás, hogy órán semmi kiejtése nincs, de a számokat angolul simán üvölti, meg sorokat idéz belőle, hát igen, szívecske, blabla, eh.

A francia, az bezzeg megy, mindenkinek, pedig senki se tanul, nyilván elég a már meglevő franciatudás, vagy azon az órán figyelnek? Nem tudom.

A tanárok továbbra is zseniálisan borzalmasak, Mádayról viszont gondoltam, hogy több van benne, mint amit mutat J

Cortez nem létezik, és nem is kell, mert hogy egy ismerősöm idézzem: „Isten óvjon a tökéletes emberektől”. Minden annyira szépen és jól rendeződik el, ha Cortez ott van a környéken, hogy az már egyenesen idegesítő 😀

Összességében mit mondhatnék? Kedves kis sorozat, biztos előveszem még valamikor.

Advertisements

1 Comment

Filed under ifjúsági, magyar

One response to “Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.

  1. andalgocia

    Arnold változásával kapcs. írt valamit LL a Kalauz-ban, de nem tudom most pontosan idézni, de majd megkeresem neked. 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s