Category Archives: fantasy

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Idejét se covers_146907tudom, mikor vehettem meg ezt a könyvet. Még a moly se tudja, márpedig akkor rég lehetett. Mivel 2011-ben jelent meg, hat éve, gondolom valamikor akkortájt.

Aztán csak várt és várt, mindig elborzasztott a borító, és nem is olvastam el igazából, miről szól, csak hogy nagy körülötte a felhajtás.

Aztán idén rápakoltam a várólistacsökkentésre, de még mindig nem fűlt hozzá a fogam. Viszont, ha nem tudom eldönteni, mit olvassak, az az új stratégiám, hogy kirakok öt könyvet az ágyra, és a páromra bízom, válasszon. Kicsit fennakadt ugyan, hogy de azt se tudja, miről szól a könyv, hogy válasszon, de kivette ezt, az ijesztő kisgyerekeset.

És hát alig tudtam letenni. Egész munkaidőben a vonat után ácsingóztam, hogy végre olvashassak.

A főhősnek, Jacobnek a nagyapja mindig a gyerekkoráról mesélt, amit egy walesi árvaházban töltött zsidó menekültként. Csomó különleges gyerek közé került, akikről fényképei is vannak. Jacob meggyőződése, hogy trükkfelvételekről van szó, és nagyapja kicsit bolond, de mikor beüt a katasztrófa, Jacob Walesbe utazik, hogy kiderítse, mi igaz és mi nem.

Kapunk mindent: szörnyeket, alternatív valóságokat, időutazást, kalandot, madarakat, és a csodálatos-ijesztő fényképeket, melyek köré a történetet szőtte Mr Riggs.

Azt hiszem, kérek még.

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under amerikai, fantasy, ifjúsági

Edith Pattou: Északfi

Ez a könyv annyira szép! Nagyon tetszik a borítója, tetszettek az illusztrációk, tetszett a lapok minősége. Csak covers_416212miért ilyen nagyon nehéz?

Kölcsönkaptam Orsi barátnőmtől, és elutaztattam egészen Svédországig. Aztán Pannával együtt próbáltuk olvasni, de őt elkapta a gépszíj, és hamarabb végzett, ejnye.

Tetszett, pedig mostanában a mesék valahogy nem fekszenek nekem. De ezzel nem volt baj, mert itt játszódik a szomszédban. Néha kicsit áthallásokat éreztem más mesékből és történetekből, de ez se baj.

A végén volt bajom azzal, hogy kicsit elnagyolt lett. Hát.

 

Leave a comment

Filed under amerikai, fantasy, mese

Neil Gaiman: Fortunately, the Milk

Neil Gaiman zseniális, ezt minden alkalommal meg kell állapítsam. covers_232246

Apuka elmegy tejért, és csak sokára jön vissza, de vajon miért? Nekem mondjuk meggyőződésem volt, hogy elfelejtett tejet venni, és ezért talál ki ennyi történetet léghajóval, dinoszaurusszal, kalózokkal, időutazással, de még csak az se.

Menő  apuka.

 

Leave a comment

Filed under angol, angolul, fantasy, humor, ifjúsági

Astrid Lindgren: Bröderna Lejonhjärta / Oroszlánszívű testvérek

Kutatómunkához kellett ez tulajdonképpen, a könyvben, amit fordítok, előkerül a történet, és engem zavar, ha valami előkerül, amit lejonnem ismerek, és nem érzem magam hitelesnek, így kénytelen voltam kivenni a könyvtárból és elolvasni.

Ami a leginkább meglepett, hogy egy csomó gondolat, ami a fordítandó könyvben előkerül, meséről, halálról, barátságról, valóságról, az mennyire hasonlít erre, mennyi azonos gondolatuk van, de nem véletlen, ugyanis tudom az íróról, hogy pont Astrid Lindgren a kedvence, ráadásul pont ez a könyv.

Szép történet, szépen megírva, elvégre Astrid néni írta. Két testvéré, akik kitartanak egymás mellett, akiknek szeretete és önfeláldozása nem ismer határokat.

Ami meglepett engem, az az, hogy mostanában nem kötnek le a mesék. Engem, aki egy saját kicsi mesevilágban élek. Hogy tényleg, csodálatos történet volt, de nem, most valahogy nem. Talán azért, mert “felnőttebb” problémáim vannak manapság? Nem értem.

És őszintén szólva kicsit zavar a dolog.

Leave a comment

Filed under fantasy, ifjúsági, kaland, svéd, svédül

Neil Gaiman: American Gods

Nem számítottam én semmire, csak Gaimanre, de azt meg is kaptam hatalmas dózisban. Elvégre több, mint 600 oldalról van szó, gaimanez a meg nem húzott verziója a könyvnek. Meglepődtem azonban, mikor azt láttam, hogy két héten át olvastam, hát de az idő mostanában úgy megy, hogy jobb is, ha nem figyelem, hogyan.

A nem számítottam semmire-dolgot úgy kell érteni, hogy fogalmam sem volt, mit fogok kapni ettől a könyvtől. És hát mit kaptam? Tömény kultúrát, minden nép mindenféle istenségét, hagyományát, szokását, egy kis amerikai idegenvezetést, akciófilmet, és hát rengeteg sok elmebeteg dolgot, mint ahogy azt megszokhattuk ugye Neiltől.

Bevallom, hasznos volt, csomó mindennek utánaolvasgattam, és csomó újat tudtam meg. Azért eléggé gratulálok az úrnak, hogy ilyen fantasztikusan összeegyeztette mindenki istenét, még a magyarok Istene is előkerült, ha csak egy mondat erejéig is (bár a “megtudhatod, milyen a magyarok Istene” összefüggés – ha erre alapozok – mostantól nem olyan ijesztő).

A történet pedig néha lassú volt, néha gyors, néha untam, néha nem értettem, mire jó ez az egész, aztán persze dehogynem, minden kiderült természetesen.

Legfőképp az, hogy Neil ismételten fantasztikus írónak bizonyult.

Leave a comment

Filed under angol, angolul, fantasy, kortárs

Neil Gaiman & Terry Pratchett: Good Omens

Nos, egy könyv, aminek köszönhetően többször hangosan felnevettem mindenféle tömegközlekedési eszközökön, vagy csak simán az ölembe ejtettem, és megállókon át rázkódtam a nevetéstől.

Pedig ugye, a világ végéről van benne szó. Ez annyira nem is vicces, gondolnánk. Ki akarja, hogy vége legyen a világnak, pláne úgy, hogy maga az Antikrisztus jön el közénk?

Mint kiderül, senki. Még akik eleve úgy gondolták, azok se nagyon.

Csodálatos humorral van megírva, sokan hasonlították Douglas Adams bácsihoz. Néha van egy-két poén, ami tényleg hasonló.

A szereplők fergetegesek, főleg Aziraphale és Crowley, egy ‘rendes’ meg egy ‘bukott’ angyal, akik már a kezdetektől a Földön élnek, imádják, és ki is használnak minden lehetőséget. És bár tulajdonképpen két oldalról jönnek, mégis legjobb barátok, és remekül tudnak együttműködni.

Egyedül a befejezésnél éreztem úgy, hogy kissé pongyola volt, lehetett volna jobb is, de attól függetlenül az összhatáson nem rontott semmit.

Jaj és hát tudom, hogy Mr Gaiman azt kultiválja, ha a kádba ejtjük a saját példányunkat, de ez sajnos nem következett be. Viszont tegnap megázott az esőben, az ér?

Leave a comment

Filed under angol, angolul, fantasy, humor, scifi

Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai trilógia

Én ezeket a könyveket már olvastam egyszer régen, de valahogy mesevilágba vágytam, ráadásul pont ebbe, úgyhogy belefogtam újra.

Az első, az Északi fény bevezető a kalandokba. Angliában vagyunk, hogy mikor, azt nem lehet pontosan tudni, de annyira nem is fontos. Egy olyan világ ez, ahol mindenkinek daimónja van, ami első látásra háziállatnak tűnik, de valójában a lélek maga, vagy legalábbis egy része. A főhősünk, Lyra, 12 éves, az egyik oxfordi kollégiumban lakik. Egyszer kihallgatja nagybátyját, ahogy a Porról beszél, ami tulajdonképp majd a központi szerepet játssza a könyvekben (innen is a trilógia címe).

Közben pedig gyermekrablók tevékenykednek a városban, akik szörnyű kísérletezésre használják fel áldozataikat. Lyra ebbe csöppen bele, aztán menekülni kezd, mert kiderül, hogy ő a kiválasztott, sorsok múlnak majd rajta, és mindenki tud erről, az emberek, a boszorkányok, a páncélos medvék.

Bár ahogy olvastam, felsejlettek a részletek, mégis annyi újat tudott nyújtani így is, újraolvasva. A legjobb pedig az volt, hogy minden tele volt skandináv nevekkel, csak első olvasáskor erre még nem is tudtam felfigyelni, mert semmi közöm nem volt a skandinávokhoz.

A titokzatos kést majdnem egy hónappal később olvastam (január elején, az előzőt december közepén), és meglepően gyorsan végeztem vele, bár annyira nem hosszú. Az elején kicsit megijedtem mondjuk: bár már olvastam a könyvet régebben, nem emlékeztem semmire, arra se, hogy Lyra egy bugyuta bunkó lett hirtelen, és mindenre az a válasza, hogy “nemtom”. De aztán szerencsére visszaváltott normális Lyrává. Itt is egy tárgy áll a dolgok középpontjában, a – mily meglepő – titokzatos kés. Ez a kés mindent átvág, még kaput is lehet vele nyitni a szomszédos világokba. A kés Lyra új barátjának, Willnek a felelőssége lesz, együtt kalandoznak tovább, először, hogy megtalálják Will apját, aztán hogy lassan állást foglaljanak a készülődő háborúban, melyben az összes világ összes élőlénye részt fog venni…

Barominagy cliffhangerrel végződik, de most mégse rögtön a harmadikkal folytatom az olvasást.

Nos, eltelt azóta egy fél év (fél év?! tejóég), de végre-valahára befejeztem az újraolvasást, valahogy sose volt hozzá kedvem. Az utolsó rész, A borostyán látcső ráadásul nem is kötött le annyira, mint az előző kettő. Kicsit bő lére volt eresztve, főleg az eleje, untam néha, és le-le tettem. Aztán a második felében beindultak az események, megtudtuk, miért száll el a Por, érdekes álláspontot kaptunk az egyházzal kapcsolatban is.

Úgy egészében nagyon jó kis trilógia, és valamiért az az érzésem, talán nem kapja/kapta meg a megfelelő figyelmet. Mindenki csak Harry Potter, Gyűrűk ura, esetleg Narnia, de erről olyan kevés szó esik.

Oké, ennek nincs filmváltozata, illetve van, de csak az első könyvnek, az meg magában hülyeség. Én nem láttam, de azt állította, aki igen, hogy eléggé vacadék lett, nem tudom. Pedig annyi potenciál van benne, olyan fantasztikus filmet lehetne belőle csinálni.

De olvasni meg aztán végképp mindenképp érdemes!

Leave a comment

Filed under angol, fantasy, ifjúsági