Category Archives: fura

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

covers_342421A Disney-féle Alice-ra is jó későn kerítettem sort, valahogy kimaradt gyerekkoromban. (Mellesleg Svédország legnépszerűbb lányneve 2016-ban az Alice.)

Tartoztam vele magamnak, meg egy kihíváshoz is jól jött, tehát elolvastam, de minek.

Én ebből már kinőttem, vagy még nem nőttem bele? Nem tudom. Túl kusza, és túl klisé a vége. Vajon egy gyereknek tetszene?

Sajnálom azért, örültem volna, ha jobban tetszik.

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under angol, fura

Janne Teller: Minden

Svédül olvastam, úgyhogy a svéd borítóval ékesíteném a blogbejegyzésem. (A svéd cím azt jelenti: Minden, ami van). Roppallt-som-arant megörültem, mikor megláttam, hogy Teller néni (bár a Janne nekem teljesen férfinév, meg is lepődtem anno, mikor kiderült, hogy hölgyről van szó) újabb könyvvel jelentkezett. Ezt hazalátogatásomkor fedeztem fel, mikor a könyvesboltokban császkáltam, így első dolgom volt (jó, nem a legelső, de kábé) kikérni a helyi könyvtárból. Mert a Semmi akkora hatással volt rám, hogy gondoltam, ez is biztos jó lesz.

Hát nem volt. Szó se róla, borzalmas sem volt, hanem olyan semmi, pun intended. Értem én, hogy nagy, társadalmunkat foglalkoztató problémákat óhajt felhozni. Némely novellájában rá is találtam ezekre a magvas gondolatokra, néhány után meg pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy he? And your point being…? Mert nem értettem. De az is lehet persze, hogy én vagyok az ostoba.

Ez hát a lényeg: szélsőséges gondolkodás, társadalmi problémák novellákba tömörítve. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy csak nekem nem, vagy esetleg másnak se…?

Leave a comment

Filed under dán, fura, ifjúsági, kortárs, svédül

William Paul Young: A viskó

Hát. Hát, hát, hát.

Az úgy volt, hogy én erről még sose hallottam, pedig állítólag sikerkönyv, immáron egy-másfél éve. És hogy mégis hogy hallottam róla? Járok az egyetemi lelkészség hétfői hittanjaira, de az nem is igazán hittan, inkább elmélkedős-beszélgetős komoly összejövetelek, amit nagyon szeretek, mert szeretnek. És én is őket. Na, szóval a tegnapi alkalomnak volt ez a könyv a témája, és gondoltam, ha már beszélünk valamiről, elolvasom, hogy ne csak üljek ott kukán, és hallgassam, ahogy lesorozatgyilkolják a poénokat.

A főhőst, Mackenzie-t és családját nagy tragédia éri, ami után rájuk telepedik a “Nagy Szomorúság”, és nem engedi őket. Egész addig, amíg Mack levelet nem kap személyesen Istentől, azaz “Papától”, ahogy családon belül, és később is emlegetve lesz. Elhívja egy hétvégére Macket, hogy segítsen neki feldolgozni ezt az egészet. Mack el is megy a tragédia színhelyére, hisz oda hívják, és ott találkozik az egy Istennel, aki három személy, na de miféle személyek…enyhén szólva sokkot kaptam. Ennél már csak az volt sokkolóbb, hogy Jézus és az egész banda megállás nélkül “hangosan nevet”, vagy “kuncog”, kikérem magamnak, szerintem Jézus nem kuncog. Pláne nem oldalanként hússzor. Pláne nem egy tragédia felemlegetése előtt-alatt-után nonstop. Eh. A mondanivaló egyébként érdekes, de ez a stílus agyoncsapta az egészet nekem. Szóval segíthet a könyv olyan embereken, akiknek valami nagy tragédiája van, és egyébként az okfejtés is érdekes, meg ahogy és amilyennek bemutatja Istent. Mármint személyiségnek, a kinézetet hagyjuk.

Leave a comment

Filed under amerikai, fura, vallásos