Category Archives: kanadai

Alice Kuipers: Livet på en kylskåpsdörr

covers_422064Jaj, hát ez sem volt egy egyszerű darab. Orsi barátnőmtől már megkaptam franciául is, de a franciatudásom elsikkadt, a könyv meg otthon van. Viszont megláttam a könyvtárban, és nem tudtam neki ellenállni.

Egy estés olvasmány, de fájdalmas. A 16 éves lány és az anyja hűtőszekrényen való levelezése iskola, szerelmek és betegség árnyékában.

Hogy mennyi minden ráfér egy cédulára. Több cédulára meg az egész élet.

Leave a comment

Filed under angol, angolul, ifjúsági, kanadai, szomorús

Stephen Butler Leacock: Rosszcsirkeff Mária és társai

Eljött az új év, az új molyos kihívások ideje, ezúttal én jegyzek egy kevésbé nehéznek tűnő reading challenge-t. covers_34009Azon van egy olyan pont, hogy az egyik családtagom ajánlása.

Édesanyám a Rokonokat ajánlotta, azt is beiktatom, édesapám viszont ezt. Valahogy ez könnyedebbnek tűnt, mint Móricz így ünnepek utánra, és ha már otthon voltam, el is olvastam ízibe.

De annyira sajnos nem tetszett. Utánaolvastam Leacocknak, hogy ő a kanadai humor édesatyja vagy mije, de nem tudom.

Nem azt mondom, hogy nem volt vicces, de nem nevettem rajta annyit, mint mondjuk egy Wodehouse-on.

Sebaj, a lényeg, hogy egy apukámnak fontos könyv elolvasva. 🙂

Leave a comment

Filed under humor, kanadai, novella

Alice Munro: The Love of a Good Woman

covers_91028Meg kell mondjam, csalódtam. Leginkább Orsi barátnőm szereti Munrót, ő ajánlgatta mióta, meg életműolvasást tart belőle a molyon, úgyhogy eddig egészen szégyelltem magam, hogy még nem vettem rá magam, hogy elolvassak tőle valamit.

Aztán kivettem ezt a könyvtárból, sokáig böngésztem, de végül ezt ítéltem meg úgy, hogy érdeklődésre tarthat számot.

Novellákról van szó, és mivel azt nem olyan régen megállapítottam, a novellák mostanában – meg úgy sose – jöttek be. Nem az én műfajom. Ezek meg novellának túl hosszúak voltak.

És két okból csalódtam:

  • Love-ot igen keveset találtam, nem is értettem, kiére kéne figyelnem, hol itt a love
  • Csodálatosan vannak megírva, ezt aláírom. Élvezet őket olvasni, ezt is aláírom. Fantasztikusan épít fel egy történetet, eléri a klimaxot, és akkor várod, hogy na most, na most kiderül, most más lesz, most fordul… és NEM! És csak úgy otthagy lógva! És még muníciót se adott, hogy tovább gondold.

Sajnálom, de nem lett kedvem többet olvasni tőle.

3 Comments

Filed under angolul, kanadai, novella

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Ezt a könyvet nekem már régebben el kellett volna olvasni, bár nem vagyok benne biztos, hogy rajta volt bármelyik kötelezőlistámon, covers_34052még tán az utópiáson sem. De szó mindenképp esett róla, Karin Boye Kallocainját is mellé tettük, hogy lámlám, nők is tudnak írni ilyet.

Margaret viszont extrán női perspektívából szemléli a világot, a férfialakjai nem jutnak akkora szerephez. Amerikában járunk, és pontosan nem tudni, mikor, a végén levő, 2195-ös konferencia alapján lehet belőni, hogy talán még a 2100-as évek végefelé? Hiszen azóta már mintha normalizálódott volna a társadalom, és ezt a történetet is “kiásták”.

Az ember kipusztította saját magát és képességeit a szaporodásra, ezért ugye a megmaradt, szaporodni képes nőket kiutalják a férfiaknak, mert szaporodni kell. Vallási fanatizmus van, de olyan valóságtól nagyon elrugaszkodott, feje tetejére állított világ- és értékrend, kivégzések, korlátolt szabadság.

Elbeszélőnk rendes nevét nem is tudjuk meg, mindenkit az alapján neveznek el, melyik férfihoz osztották be, onnantól azé a férfié, névben is (Fredé, így hívják). Ők a szolgálólányok, piros ruhában járnak, és semmi más feladatuk nincs, csak szaporodni.

Borzasztó egy világ. A könyv viszont nagyon érdekes, az elbeszélő visszaemlékezéseiből áll, amelyek néhol hiányosak, mert nem akkor írta, amikor történt, hanem utólag. A vége nyitott, mindenki levonhatja magának, mi történhetett utána.

A záró konferencia jegyzőkönyve meg még érdekesebb, az magyaráz meg nagyon sok mindent, amit a könyv maga nem. “Van kérdés?” zárja le a könyvet Atwood. Jaj, hát hogy ne lenne….

Leave a comment

Filed under kanadai, utópia

Jeff Norton: MetaWars – Fight for the Future

Egy világ, ahol már olyan rossz a gazdasági helyzet és az életszínvonal, hogy az emberek sokkal szívesebben menekülnek az úgy metanevezett Metaszférába, ahol avatárként beszélgethetnek, találkozhatnak akár olyanokkal is, akiktől sok-sok kilométer választja el őket. Egy világ, ahol az embereknek már születéskor csatlakozót építenek a gerincébe, hogy minél könnyebben online felületre léphessenek. Egy világ, ahol már az iskola is a virtuális világban létezik.

És egy világ, ami konstans harcban áll, a Millenial és Guardian csoportok vezetésével. A Millenial csoport meggyőződése, hogy a Metaszféra azé, aki kitalálta. A Guardianok szerint pedig szabad kéne legyen.

Kinek az oldalán áll vajon Jonah, akinek az apja meghalt egy merényletben? Teljesen egyértelmű, hogy a merénylők ellenében áll. De az viszont már nem egyértelmű, apja kinek az oldalán állt.

Megindul a versenyfutás, hogy a négy szerverközpontból az elsőt megkaparintsák – és természetesen Jonah akarva-nem akarva, de az egésznek a közepén találja magát.

Sorozat persze, milyen jó, hogy van négy szerverközpont, nem? 🙂

Nem hittem, hogy nekem tetszeni fog egy ilyen könyv, ami avatárokról, metavilágról és ilyesmiről szól. Elsősorban ennek az olvasóközönsége az ifjúság, akik annyi időt töltenek a gép előtt, hogy maga az író nyilatkozta azt, hogy az volt a szándéka, hogy így próbálja megszerettetni az olvasást. De hát úgy látszik, ez van, óhatatlanul szerelembe esek mindennel, ami ifjúsági…

Leave a comment

Filed under angolul, ifjúsági, kanadai, kortárs, scifi, utópia

Lucy Maud Montgomery: The Blue Castle

Nahát, én nem vagyok szokva ahhoz, hogy Montgomery ennyit vicceskedik. Igen, persze, humorral ír mindig, de ez akkoris meglepő volt 🙂

Bár az eleje kicsit nehezen indult be, és nem is volt hozzá kedvem, de aztán túljutott a holtponton, és onnantól zseniális. Valancy Stirling a “klánnal” él együtt, nagynénik és nagybácsik garmadájával, akik elnyomják őt, meg persze kicikizik, mert 29 éves vénkisasszony, akit sose szeretett senki. Valancy beletörődött a sorsába, azt teszi, amit mondanak neki, és már nagyon unja. Egyszer azonban titokban eloson az orvoshoz, mert a szíve néha rendetlenkedik, aki kimondja az ítéletet: Valancy maximum egy évet élhet még. Innentől úgy dönt, akkor felesleges az elnyomásban élni, kinyílik, szemtelen lesz, megy a saját feje után, és keresi a boldogságot. Hihetetlenül jó poénok voltak benne, és a kezdeti nehézségek után abszolút olvastatta magát.

“Aunt Alberta, to save her dinner, plunged into an account of how a dog had bitten her recently. Uncle James, to back her up, ask where the dog had bitten her.
„Just a little below the Catholic church,” said Aunt Alberta. At that point, Valancy laughed. Nobody else laughed. What was there to laugh at?
„Is that a vital part?” asked Valancy.”

Leave a comment

Filed under humor, kanadai, lányregény