Category Archives: kedvenc

Stephen King: 11.22.63

covers_151246Új kedvencet avattam. Én, aki mostanában hosszúkönyv-fóbiában szenvedek, nem akartam, hogy vége legyen, sose akartam, hogy vége legyen, zseniális, fantasztikus, utáltam minden percet, amit másra voltam kénytelen fordítani Jake Epping helyett.

Igazából magam sem tudom, miben állt a varázsa. Talán magában az elgondolásban? Pedig az időutazás nem új téma, de én ennek ellenére rajongok minden időutazós könyvért. Ott van például Niffenegger, és most meg ez.

Jake Epping angoltanár, máris van bennünk valami közös. Szereti a munkáját, jól is csinálja, a feleségével éppen szétmentek, keresi magát, de helyette a helyi gyorsétteremtulajdonos találja meg, aki a kamrából talált egy átjárót 1958-ba.

Mi lenne, kérdezi, ha helyettem, aki már öreg vagyok, te visszamennél, és megváltoztatnál ezt-azt? Például: akadályozd már meg a Kennedy-gyilkosságot. Ja, és ha mégse lesz tőle jobb a jelen, egyet se félj, van B-terv…

Jake meg, aki éppen nincs a helyzet magaslatán, belemegy. Beleszeret az 50-es 60-as évek Amerikájába, a kisvárosba, ahol letelepedik, az emberekbe, aztán pedig jön A Nő is természetesen, és Jake már maga sem tudja, hol van otthon, hova tartozik.

Jaj, de jó volt olvasni, izgulni, tanulni, megismerni a múltat, elgondolkodni a pillangóhatáson, jaj, még még még.

Advertisements

Leave a comment

Filed under amerikai, angolul, kedvenc, történelem

Laura Barnett: The Versions of Us

covers_371425Hát ez… hú. Én ezt csak úgy levettem a könyvtárban a polcról, mert megtetszett a címe meg a borítója, de kedvencet avattam. Rég volt rám könyv ekkora hatással, és járt a fejemben sok-sok nappal az elolvasása után is.

Eva és Jim 19 évesek, és mindketten Cambridgbe járnak, Eva angolt tanul, Jim jogot, bár igazából festőművész, mint a néhai apja.
Találkoznak-e, vagy sem? Hogy alakul az életük?
Laura Barnett három forgatókönyvet mutat meg nekünk, 1-2-3, 1-2-3 fejezetbeosztással, amit az elején nehéz volt követni, de aztán megszoktam.

Az első verzióban egy kiskutyának köszönhetően találkoznak, egy pár lesznek. Eva ír, Jimnek nem megy a festés, elégedetlen lesz és boldogtalan, holott szereti Evát.
A második verzióban nem találkoznak akkor, de későbbi életük során néha összefutnak. Mindketten mással élnek, de a kevés találkozásuk alapján keresik egymást, vágynak egymás társaságára. Egyikük sem igazán boldog, Eva írása eltörpül színész férje karrierje mellett, Jim művészkolónián ténykedik.
A harmadikban röpke hat hét után külső körülmények miatt elválnak útjaik, de tudják, hiba volt, és szeretnének együtt lenni.

Furcsa volt nekem ez az egész, elgondolkodtatott, banális, persze, több könyvben is van ilyen. De hogy mindig milyen kevésen múlik egy párhuzamos valóság, én is, hogy eljöttem Svédországba, találkoztam a párommal, de mi lett volna, ha inkább az osztályfőnökséget választom otthon? Mit csinálnék most, mit csinálna a párom most?

A másik meg, hogy mennyire elégedetlenek vagyunk mindig azzal, ami éppen van. Ha együtt vagyunk azzal, akivel szeretnénk, már nem is szeretnénk annyira, ha meg nem, égőn vágyakozunk utána.

Döntések, utak. Egy bicikli előtt elsuhanó kiskutya. Sliding Doors, ugye.

2 Comments

Filed under angol, angolul, chicklit, kedvenc, merengős, szerelmes

Audrey Niffenegger: The Time Traveler’s Wife

Hát ezt nem hiszem el, hogy a könyvet még a bb azaz before blog időben olvashattam magyarul, ugyanis nem találok róla bejegyzést itten, szégyen és gyalázat. Pedig az egyik legnagyobb kedvencemről van szó, azon kevés könyvek egyikéről, ami első olvasásra audreyúgy, de úgy megríkatott, hogy még. Most másodszorra valószínűleg azért nem, mert tudtam, mire számítsak.

Meg talán azért is, mert én is annyira szeretek most, ahogy Clare szereti Henryt. Ez is annyi sokat számít, hogy az ember épp milyen életfázisban van. Lehet, hogy akkor azért bőgtem annyit, mert éppen senki sem szeretett.

De ez egy fantasztikus könyv. Nem csöpög a nyáltól, és mégis megrendíti az embert. Hogy mennyire kibír mindent a szerelem. Hogy Henry is egy idióta még fiatalkorában, nem szépítjük, senki sem tökéletes.

Viszont nem merem továbbra sem megnézni filmen, félek, hogy elrontom vele az élményt.

Leave a comment

Filed under amerikai, angolul, kedvenc, kortárs, szerelmes

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Régi kedvencem ez, nagyon sokadszorra olvastam újra, de most vettem csak észre, hogy még nem is írtam róla soha. Nehéz lesz most is, valahogy a kedvenc könyveimet nem tudom soha szavakba önteni.

Nem is emlékszem mikor találkoztam először ezzel a könyvvel. De azt tudom, hogy nagyon gyorsan elolvastam akkor is, aztán is, meg most is – bő egy nap alatt. (Jó, ebben volt egy éjszaka, amikor alig tudtam aludni, és minden egyes felriadásomkor olvastam egy fejezetet).

Mennyire sokat számít a szocializáció, hogy milyen környezetben nevelkedik az ember! Szülők nélkül, akik a “való” élet értékrendjét tudnák megmutatni, egy kolostorban, ahol bűn a novella, a fütyülés, ha tetszik az embernek egy gyűrű. Aztán az apa nem akarja őt, útban van, nem lehet dorbézolni.

Csaba viszont imádnivaló, Csabát mindenkinek, kedves, előzékeny úriember, bár Jolánról szolgálhatott volna némi magyarázattal, elvégre na. Akár idegen, akár nem.

Szeretem őket, és ahogy szégyellősködve próbálnak együtt élni.

Nem utoljára olvastam újra 🙂

Leave a comment

Filed under kedvenc, klasszikus, magyar

Fehér Klára: A tenger

No, ez most egy olyan Fehér Klára volt, ami más. Nem a megszokott gyerekkönyv, nem is a kis szarkasztikus írásai, de úgy látszik, Fehér Klára írhat akármit, az jó lesz.

Továbbra is tetszenek a minden munkájában visszaköszönő motívumok, amik minden bizonnyal önéletrajzi ihletésűek, a törifelelés, például.

Miről is szól ez a monumentális könyv? Történelem, természetesen egyik oldalról vizsgálva. Nehéz is lenne máshogyan írni. 1944-ben kezdődik, a háború csak nem akar véget érni, pedig mindenki arra vár már csak. Csaplár Ágnes is, a Mezőgazdasági Gépgyár könyvelője. De ugye, a politikai helyzet nem mindenkinek kedvez, kinek föl, kinek le, kinek menekülnie kell, ki maradhat.

Aztán a háború véget ér, álmok valósulnak meg, szerelmek jönnek és tűnnek el, emberek vesznek össze apróságokon vagy akár politikán.

Elfogult? Igen. Na de mikor írta? Meg azért regényt nehéz objektíven írni. Én szerettem nagyon. A szereplőket is.

Van ám neki folytatása. Várom, hogy olvashassam.

Leave a comment

Filed under kedvenc, magyar, történelem

James Jones: Most és mindörökké

Gondban vagyok. Mint mindig, ha nagyon kedvenc könyvekről kell írnom. Mert úgyse tudja majd az értékelésem azt a szintet hozni, amilyen maga a könyv volt, és amit jelentett nekem.

Ezt a könyvet másodszor olvasom, először egy családi nyaraláson olvastam, emlékszem, hogy ki se bújtam belőle az autóban, két oldalt a két öcsém csinálhatott, amit akart, én olvastam. Szóval, azt hiszem, 2003-ban lehetett?

De megmaradt az, hogy nagyon, de nagyon szerettem, így gondoltam egyet, és újraolvastam. Kicsit lassan haladt, néha nem is akartam olvasni, a végén pedig már sajnáltam, hogy véget ér.

Háborús könyv? Kicsit. Van benne háború? Szerelmes könyv? Kicsit. Van benne szerelem. Társadalomkritikás könyv? Kicsit. Hadseregen át bemutatni, kinek mit lehet.

Miről szól? Kiről szól? Prew-ról? Wardenről? Mindkettejükről? Az ő kapcsolatukról?

Csupa-csupa kérdés, és én magam sem tudom rá a választ. De tele van csodálatos gondolatokkal. Szerelemről, életről.

Mondtam én, hogy nem lesz ez egy használható értékelés.

De az is biztos, hogy nem ez volt az utolsó újraolvásom.

Leave a comment

Filed under amerikai, háború, kedvenc, merengős

Sohonyai Edit: Szerelemlék

Nembírtamki, felkutattam, melyik könyvtárban van meg, mert megvenni sehol se lehet, még antikváriumokban sem, pedig nagyon sokban jártam, de muszáj volt elolvasnom a Macskaköröm után, egyszerűen nem bírtam ki.

Pedig ezt is hányszor olvastam már, és mégis mindig olyan boldogságos-megnyugtatós érzéses az egész… Kiskoromban sokszor szerettem volna Zsófi lenni, meg szerettem volna egy Szücsit. A Macskaköröm óta eltelt pár év, Zsófi immáron végzős, Szücsije elment egyetemre és eltűnt, ő meg él vígan, néha fájón ugyan. Katival eljárkálnak bulizni, találnak új fiúkat, de Szücsi, az örök Szücsi mindig visszatér valahogy az életébe.

Annyira szép ez is.

És annyira ki kéne adni a naplóimat pöttyöskönyvnek 🙂

Leave a comment

Filed under kedvenc, magyar, pöttyös