Category Archives: klasszikus

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember

covers_24888Nagyon szeretem Gárdonyit, ezért nagyon nem jó szívvel pontozom le Gárdonyit, de ez nekem most csak három csillagosra sikeredett (az ötből).

Emlékszem, hogy ifjúkoromban is kísérleteztem ezzel a könyvvel, és akkor is félretettem, nem kötött le, és most is ez a helyzet.

Pedig általában szeretem a történelmi regényeket.

Mi volt nekem a bajom? Gárdonyi írásmódjával semmi. A történetvezetéssel viszont igen: kurta, néhol már-már összecsapott fejezetek, éles váltások, alig bírtam követni, épp merre kószál most Zéta, aki művelt ember létére igen ostobán és hálátlanul viselkedett a szereplőgárda nagy részével szemben.

Nem hatott meg nagyon a története, az az igazság, untam, simán le tudtam tenni egy hétre, és még csak nem is hiányzott, ez sajnos sokat elmond egy könyvről.

Természetesen emelem kalapom a kutatás előtt, hogy ennyire részletesen tudtunk meg ilyen sok mindent a hunokról, más népcsoportokról és életvitelükről.

De Zéta, a szerelme, és az egész fel-alá rohangálás nekem most annyira nem jött be.

Bocsáss meg, Géza.

Advertisements

Leave a comment

Filed under klasszikus, magyar, történelem

Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

Szegény Gergő története sajnos közutálatnak örvend az iskolások és szüleik körében, hogy milyen rémes, mennyire érthetetlen, úristen, hogy fogja fel egy gyermek, ami ebben történik, tessék, olvass inkább Harry Pottert. Félreértés ne essék, HP nagy rajongója vagyok, de úgy gondolom, történik ott még sokkal több rettenet, mint a kisködmönben, ráadásul a kisködmönben tulajdonképp emberközelibb az egész, mint hogy a varázsvilág gyilkolássza egymást hatalomvágyból.

Gergő családja szegénységben él, mint a falujában oly sokan. Sajnos gyakoriak a betegségek, sok a haláleset. Ebben a szomorú világban kapja meg Gergő a kisködmönt, amelyben tündér lakik, és ha az ember úgy cselekszik, ahogy az elvárt, akkor megláthatja a tündért.

Gergő várja a tündért, és annyira átérzi, pontosan mit is jelent ez az egész, hogy sokkal jobb, kedvesebb gyerekké válik.

Ez tényleg rémes? Ezt ne adjuk az ifjúság kezébe? Ne tanuljanak megértést, szeretetet, jóindulatot? Tényleg ne?

Leave a comment

Filed under ifjúsági, klasszikus, magyar

Jókai Mór: Egy magyar nábob

covers_89486Nem tudtam, mit olvassak, azt tudtam, hogy valami ízes magyart akarok, és Mikszáth volt nem olyan rég, így Jókait választottam, mert nem emlékeztem már a nábobra, csak arra, hogy  szerettem.

Ahogy a végén maga Jókai is írta, sok kritikát kapott, hogy az első könyv csak anekdotákból áll, és a másodikban kezdődik csak a történet. Először én is meglepődtem, mert annyira arra emlékeztem, hogy egy kerek, egész történetet fogok kapni, de aztán megkaptam azt a második könyvben, és tényleg nagyon jó volt, nem csalódtam.

Jancsi úr, aki megkomolyodik, szerető férj lesz belőle, az idétlen Abellinó és főurak, a könnyű erkölcsű nemesség.

Nagyon szerettem olvasni. Nemsokára előveszem Kárpáthy Zolikát is, aki még igencsak csöpp ezen regény végén.

Hihetetlen, hogy mennyire elfelejti az ember a könyveket. A karakterek nevére emlékeztem csak, meg Abellinó ajándékára. Hm. Öregszem-e.

Leave a comment

Filed under klasszikus, magyar

Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok

Meg van kend kompolyodva? 

Kálmán, drága Kálmán, köszönöm, már annyira hiányzott a magyar szó, és nagyon kevesen tudják nekem oly módon közvetíteni édes anyanyelvemet, mint te.covers_114416
És én nem is tudtam, hogy még mindig ennyi kincs van hátra a magyar irodalomból, elolvasnivaló, nevetnivaló.

Mátyás király huncutságai mindenki előtt ismertek, de ez a sok nő, akinek férfi kell, ebből én kimaradtam, pedig még film is készült belőle. Roppant jól szórakoztam, és még mindig lenyűgöz Mikszáth nyelvezete, mint mondtam. Bár akadt egy vagon szó, amit nem értettem. 🙂

A kötetem tartalmazta még Az eladó birtok című kisregényt, mely arról szól, nem számít nagyon, kit vesz el az ember, csak pénze legyen, aztán kiderül, hogy mégse teljesen így van.

Elvégre:

Nézd meg jól a fiziognómiádat, aztán mondd meg, van-e valahol olyan bolond vászoncseléd, aki harmincezer forinttal honorálná?

Leave a comment

Filed under kisregény, klasszikus, magyar

Charles Dickens: London aranykora és más karcolatok

dickensEgyelek meg, Karcsi bácsi, annyira kellemes, üdítő és humoros írásokat adtál a kezembe, hogy abszolút öröm volt olvasni. Ahogy a cím is mondja, Londonról van szó, London negyedeiről, eseményeiről, embereiről, némileg ismeretet terjesztve, eléggé szarkasztikusan, amúgy Dickensesen. Azt írja az utószó, hogy ezek a korai darabjai, de merem állítani, vannak olyan zseniálisak, mint a könyvei.

És nem csak hogy kellemes és üdítő, de úgy ábrázol életet és halált, boldogságot és szomorúságot, komédiát és tragédiát, annyira finom ecsetvonásokkal, hogy az ember jóformán észre sem veszi, hogy nem nevetni kéne, hanem inkább sírni.

Ajánlom nagyon, remek művek, remek korrajz.

2 Comments

Filed under angol, humor, klasszikus, novella

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

légyjóLehetetlennek tűnt számomra, hogy erről a könyvről én még nem írtam.

Csak egy-két hete volt az a kötelező olvasmányos vita a neten mindenféle cikkekben, aztán annyit szidták, hogy elkezdett bennem motoszkálni, hogy miért is szidják? Ennyire rossz lenne? Meg ráadásul bennem megvan az, hogy a mélységesen utált könyveket – Tüskevár, Egri csillagok, A Pál utcai fiúk – én roppantul szeretem és szerettem.

Így hát akkor gyerünk, elővettem, mert arra sem emlékeztem, hogy kötelező volt-e vagy sem, de azért mégiscsak túlzásnak éreztem azt a kijelentést, hogy aki ezt elolvassa, meggyűlöl olvasni.

Természetesen az éppencsak tizenéves fejemmel már nem tudok gondolkodni erről a könyvről, csak a majdhogynem harmincassal (jézusom, nemár!!!).

Nos, igen, valóban, Misike egy kicsit lúzer-típus. De hát annyira megrettenti a világ, ami körülötte van, és annak különbségei, hogy miért jár valakinek minden, másnak meg semmi, miért olyan nehéz a családjának, akik még így is támogatják, miért bántják a rokonok az édesanyját, miért miért miért. Szerintem még nem elég felnőtt ahhoz, hogy megértse. Én viszont már elég felnőtt vagyok, hogy megértsem a könyvet. Tényleg van egy csomó ilyen gyerek a világon, én ezt tanárként mondom, akinek fáj minden, és fogalma sincs, kihez lehetne fordulni, mert néha még a legjobb barát is lekomiszparasztozza, hogy kitől lehetne segítséget kérni, a falu után ott van a nagyvárosban.

A felnőttek meg lopnak, csalnak, hazudnak. De tehetnék ezt maguk között inkább, ahelyett, hogy egy szegény gyereket belerángatnák. Akik meg nem ilyenek, azokat meglopják, megcsalják, lásd Szikszay bácsi.

Miért is várjuk el Misitől, hogy egy ilyen világban pont ő viselkedjen éretten? És miért baj az, hogy csak jó akar lenni. Nem könnyű annak lenni. Tényleg nem.

1 Comment

Filed under klasszikus, magyar

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Régi kedvencem ez, nagyon sokadszorra olvastam újra, de most vettem csak észre, hogy még nem is írtam róla soha. Nehéz lesz most is, valahogy a kedvenc könyveimet nem tudom soha szavakba önteni.

Nem is emlékszem mikor találkoztam először ezzel a könyvvel. De azt tudom, hogy nagyon gyorsan elolvastam akkor is, aztán is, meg most is – bő egy nap alatt. (Jó, ebben volt egy éjszaka, amikor alig tudtam aludni, és minden egyes felriadásomkor olvastam egy fejezetet).

Mennyire sokat számít a szocializáció, hogy milyen környezetben nevelkedik az ember! Szülők nélkül, akik a “való” élet értékrendjét tudnák megmutatni, egy kolostorban, ahol bűn a novella, a fütyülés, ha tetszik az embernek egy gyűrű. Aztán az apa nem akarja őt, útban van, nem lehet dorbézolni.

Csaba viszont imádnivaló, Csabát mindenkinek, kedves, előzékeny úriember, bár Jolánról szolgálhatott volna némi magyarázattal, elvégre na. Akár idegen, akár nem.

Szeretem őket, és ahogy szégyellősködve próbálnak együtt élni.

Nem utoljára olvastam újra 🙂

Leave a comment

Filed under kedvenc, klasszikus, magyar