Category Archives: olasz

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Ferrante-lázban ég mindenki, és mivel Svédországban sorra kiadták az összes Ferrante covers_413783könyvet, nekem is megjött a kedvem. Viszont arra már rájöttem, hogy olyan nyelv irodalmát, amin nem olvasok, csak és kizárólag magyarul, mert különben valahogy ront az élvezeti értékén.

Ezt a könyvet kértem és kaptam karácsonyra, aztán most egy kihívás kapcsán is elővettem, meg mert egy volt kolleganőmmel kitaláltuk, hogy könyvekről is beszélgetünk a havi uzsonnáink során.

Hogy is kezdjek bele? Érezni kell. Olvasni, és ott lenni a nápolyi tűző napon, a telep lakói között, hallgatni az olasz kiabálást, az erőszakos, törtető, betegesen védelmező fiúkat és férfiakat, a lányokat, akiknek küzdeni kell, hogy tanulhassanak, a sós tengert, a fagylaltokat, az autókat, valamint Lila és Elena barátságát, amiben én – bevallom őszintén – nem láttam az igaz, nagy barátságot, amiről mindenki beszélt.

Határozottan ellenszenves volt nekem hol az egyik, hol a másik, hol mind a kettő, de aztán a végére megbékéltem, és nagyon várom a következő darabot.

A borítót viszont nem értem. Valahogy nem adja vissza a lényegét a könyvnek.

 

Leave a comment

Filed under olasz

Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban

Rövid könyv, három hajnallal. Behabzsoltam majdnem egyben, és nem is hagytam neki időt ülepedni. Azt covers_242592hiszem, újra el fogom olvasni, egyesével. A három hajnalt, a három találkozást. Férfiak és nők találkoznak, különböző helyzetekben és helyszíneken, különböző okokból, különböző érzelmekkel.

Még egyszer, mert jobban meg kell értsem, mert túl jó volt ahhoz, hogy ennyiben hagyjam.

Leave a comment

Filed under kisregény, olasz

Fabio Volo: Ráadásnap

covers_196201Sári barátnőm értékelését olvasva a molyon határoztam el, hogy nekem ezzel a könyvvel meg kell ismerkedni. Húztam-halasztottam, aztán egyszer csak ott ült egy könyvtári polcon, és hát az ölembe ugrott. Aztán itthon is húztam-halasztottam, nem tudom, miért, de a lejárati határidő (mily ironikus ez, ismervén a könyvet!) végül a kezembe kergette.

Épp egy határidős munka végső hajrájában olvastam, így még szürreálisabb élmény, hol a kádban, hol alvás előtt, hol két átolvasás között, hol hajnali háromkor, mikor véres gyilkosságról álmodva felriadtam, és meg kellett nyugtassam magam.

De valahogy arra emlékszem ebből az elmosódott, stresszes, esős hétvégéből, hogy ezt a könyvet a kezembe véve mindig megnyugodtam, mosolyogtam. Volt benne egy csomó gondolat, ami elgondolkodtam, amit a magamévá tettem, és talán egy-kettő olyan is, ami alapján az életet is érdemes átgondolni.

Szép volt, jó volt, nagyon köszönöm Sárinak.

És végül az idézet, ami jelen állapotomban leginkább megérintett:

Mert a helyek és városok különböznek attól függően is, hogy milyen életkorban és korszakban vagyunk. Aki örökké ugyanabban a városban lakik, ezért is kockáztatja azt, hogy soha nem változik meg.

Leave a comment

Filed under merengős, olasz, szerelmes, szeretem

Alessandro D’Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szakmámból adódóan szeretem a könyveket, amiknek bármi köze is van a gimnáziumokhoz, iskolákhoz, gondolom, ez megérthető. covers_141112

Így ezt a könyvet is kétféleképpen tudtam nézni: Leo szemszögéből, ahonnan írva is van, meg a tanáréból, Álmodozóéból, aki akár én is lehettem volna.

Spoilerezni nem szeretnék, így anélkül próbálok írni. Leót nagyon megkedveltem, mert végre, nem az a tipikus hülye tini volt, akiből annyi van mostanában. Egy valódi, mély érzésű fiú, és bár nem tipikus, de azért a tiniség minden őrületét hozza. A focit, a nem tanulást, a veszélyt, a szülőkkel való néhanapján defektes kapcsolatot, a barátokkal való veszekedést, a szerelmet, amit ő viszont komolyabban vesz, mint kortársai. Mert hát komolyabb is a helyzete. Nem elviccelni való.

Olyan csodálatos gondolatokkal volt tele a szerelemről.

– Leo, szeretni valakit, az nem főnév, hanem ige. Nem olyasmi, ami egyszer s mindenkorra ugyanaz marad, hanem fejlődik, növekszik, fölerősödik, elcsitul, leszáll a mélybe, mint a föld alatti búvópatak, amely azért folytatja útját rendületlenül a tenger felé. Néha kiszárad fölötte a föld, de odalent, a sötét üregekben tovább csordogál, a felszínre tör, és megtermékenyít maga körül mindent.

 

Ugyanakkor nekem muszáj ezt a tanári szemszögből is néznem, hogy tényleg, tiszta olyan vagyok, mint az Álmodozó, aki kinyúlik a gyerekek után, ha azt látja, hogy bajuk van.

Már csak ez hiányzott: a tanár, aki hisz a hivatásában. A legpocsékabb fajta.
Velem is annyiszor történik ilyesmi:

Aki megosztja valakivel a fájdalmát, az a bizalmába fogadja az illetőt. Köszönöm neked a mai leckét, Leo. Ma te voltál a tanár.

És mivel nekem a fegyelmezéssel van a legtöbb gondom, aranyba foglalom ezt a mondatot, és eztán mindig ez fog az eszemben járni.

Ki mondta, hogy egy tanárnak csak úgy lehet tekintélye, ha undok?

Annyira helyén van ebben a könyvben minden szó.

Leave a comment

Filed under ifjúsági, merengős, olasz, szerelmes, szomorús

Andrea Camilleri: Az agyagkutya

Miklós Ágnes Kata munkájában találtam rá Camillerire, nem tudom, miért is nem hallottam én róla, pedig marha jópofa.

Montalbano felügyelőbe az első 10 oldal alatt beleszerettem, micsoda pasi, istenem, naná hogy különféle nők ugrálnak rá az egész könyv során. Szóval, Szicíliában járunk, Montalbano igazi rendőrfelügyelő, de nyomoz ugyanolyan jól, mint magányos társai, például Poirot, de vele ellentétben sokkal jobb arc. Szeret sokat enni, úszkál a tengerben, egyszóval aranyélete van. Az agyagkutyában látszólag össze nem függő események – szupermarket kirablása, fegyvercsempészek, ötven éves hullák – hirtelen értelmet nyernek és kiderül, mégiscsak van összefüggés. Igazából nem tudom, miért, de néha untam, és nemcsakhogy az események közötti összefüggés hiánya miatt, de néha mintha a történet se ment volna kifejezetten gördülékenyen.

Node ez nem vette el a kedvem Montalbano felügyelőtől, sőt 🙂

Leave a comment

Filed under krimi, olasz