Category Archives: osztrák

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Daniel Glattauertől én sokat várok, de talán az is közrejátszhat benne, hogy a másik könyvét pont jókor olvastam, mikor olyan közel covers_229784férkőzött a szívemhez, hogy ihaj.

Ezzel kapcsolatban pedig nem tudtam, mit várjak. Mindig félek előre megnézni a molyos kritikákat, mert attól majd biztosan jó elfogult leszek. A moly szerint ez meg se közelíti, ez meg is állja a helyét, de hát teljesen más történetről van szó, szerintem épp ezért felesleges is hasonlítgatásokba bocsátkozni.

Az ember szerelmi történetet vár – ilyen címmel mégis mi mást? – és meg is kapja, de nem azt a szokásosat, nem is a szomorúsat, hanem valami mást, ami az ember lányát az őrületbe hajszolja. De igazából ugye, ki is az őrült?

És ami engem a legjobban zavart: hogy lehet az ember barátait ilyen könnyen “átállítani” a nem helyes oldalra? Érthetetlen volt számomra, meg az is, hogy miért is ilyen szerencsétlen a főhősnő.

Ráadásul a történet húzódott, mint a rétestészta, és akkor ba-dumm-ts, az utolsó két oldalon kell mindennek kiderülnie. Holott ez nem is krimi. Ezt fájlaltam, jobban ki lehetett volna dolgozni ezt a végét.

Leave a comment

Filed under kortárs, lélektan, osztrák

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

covers_100934Daniel, Daniel, Daniel, nagyon nekem szóló könyveket írtál. Nagyon jókor, vagy nagyon rosszkor, továbbra sem tudom, de most túl vagyok csordulva és túl vagyok gondolkodva. Pedig lehet, hogy egy átlagos olvasáskor, mikor nem áll minden a feje tetején körülöttem, lerendeztem volna annyival, hogy perszepersze, micsoda nyálas, irreális hülyeség. Most meg nem. Most meg a saját életemen gondolkodom, jellemző, hát de amúgy nem erre vannak a könyvek? De naugye hogy erre.

Tehát, mint írtam előző posztomban is, nagyon féltem, hogy irreális lesz, erőltetett és nyálas. És valahogy nem. Talán a tegnap esti hangulatomhoz is köze volt, hogy így sikerült éreznem utána. De most nagyon a hatása alatt vagyok. Még a végén én is írok egy levelet.

És nem, nem volt erőltetett. Attól féltem, hogy majd jó sok időkihagyás után, magyarázatok nélkül folytatódik, de hálistennek nem. Minden meg volt magyarázva, és a helyén volt.

Leave a comment

Filed under merengős, osztrák, szerelmes

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Az a baj, hogy igazából nekem fogalmam sem volt arról, miről is szól pontosan ez a könyv. És ebből kifolyólag nagyon jókor talált meg. Vagy nagyon rosszkor? Még magam sem tudom eldönteni.

Tehát eléggé torokszorító volt végigolvasni. Egyrészt ezért. Másrészt azért, mert covers_78623annyira szeretnék hinni az ilyesmiben, hogy léteznek ilyen véletlenek, mert ezek olyan szépek. Egy félrement e-mail. Egy jókor jó helyre leülés. Egy jó metrókocsiba beszállás (A nő kétszer, ugye?). És hogy egy ilyen csodálatos véletlenből egy ilyen csodálatos történet alakulhat ki…

Mikor tegnap elkezdtem olvasni, clarisssa barátnőm megkérdezte, ugye nálam van a folytatás is? Mondtam, hogy nem, nincs, mert nem is tudtam, hogy van neki. De hogy legyen nálam, mert muszáj. Így reggel elslattyogtam a könyvtárba, és most nálam van a folytatás. Csak azt nem tudom, el akarom-e olvasni. Mert annyira életszerűen ért véget. Attól félek, ami jön, az csak elrontaná. Gondoltam így déltájban, mikor befejeztem. Most egy kicsit másképp gondolom. Lehet, hogy a végén mégiscsak elolvasom.

Leave a comment

Filed under merengős, osztrák, szerelmes

Karl Bruckner: Szadako élni akar

Olvassunk és beszéljünk át kettesben könyveket, jött a barátnőm az ötlettel, és bár nem is mindig csináljuk ezt így explicite, így még jobb. Elsőnek ő javasolta ezt a könyvet,  el is olvasgattam, de majd csak utólag (nektek nem lesz feltűnő 🙂 publikálom ezt itt róla.

A Japánnal kapcsolatos tragédia most is nagyon aktuális, és elég borzasztó ezzel a tudattal olvasni, hogy mintha kicsit sok minden sújtaná az ott élőket manapság. Tehát, a második világháborúban járunk, Szadakóra a bátyja, Sigeo vigyáz, apjuk katona, anyjuk dolgozik. Ők eljátszogatnak otthon vagy körbe a városukban, Hirosimában. Csakhogy egy szép augusztusi napon ledobják az atombombát. A testvérpár, sőt, az egész család túléli, a romokon új életet kezdenek, látszólag semmi baj. Csakhogy az atombomba nem csak a robbanásakor tud fertőzni…

Nagyon szép és szomorú, és legfőképp: igaz történet. Az egyetlen kritikám vele kapcsolatban, hogy lehetett volna sokkal szebben megírni, de mivel ifjúsági sorozatban jelent meg, gondolom inkább a fiatalabb korosztályt igyekezett megszólítani az író.

Leave a comment

Filed under ifjúsági, igaz, osztrák, történelem