Category Archives: szeretem

Hanya Yanagihara: A Little Life

covers_381767Számomra ez eddig az év könyve.

Nem hiszem, hogy ennél jobbat találok már idén.

A könyvklubomnak köszönhetem, ott, az utolsó májusi alkalmon szavaztuk meg következőnek, felosztva kisebb adagokra, mégiscsak több mint 700 oldal.

Az első két részt tárgyaltuk még júniusban, aztán nem tudtunk megegyezni, mikor találkozzunk, és én is jegeltem az olvasást egész nyáron, valahogy mostanában nehezemre esnek a hosszú könyvek.

Aztán eltelt a nyár, és felmerült, hogy újra találkozzunk, én meg pánikba estem, hogy nem olvastam. Kézbe vettem, aztán nem tudtam letenni.

Négy barát története ez, egyetemista koruktól kezdve 50+ éves korukig. Will, a színész, Malcolm, az építész, Jude, a jogász és JB, a művész.

Különböző életszakaszokban látjuk őket, különböző konstellációkban, barátok és barátnők jönnek és mennek, szintúgy sikerek, bánatok, örömök.

A központi szereplőnk mégiscsak Jude, az ő rémes gyerekkoráról tudunk meg apránként sok mindent, és hogy a múlt démonai mennyire nem engedik őt szabadon, mennyire belerokkant abba, ami fiatalon érte.

Annyira szép, annyira tele érzelemmel, meghat, megnevettet, és nem hagy szabadulni.

Advertisements

Leave a comment

Filed under amerikai, angolul, kortárs, lélektan, merengős, szeretem, szomorús

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Hát ez nekem máris az év könyve, pedig még éppencsakhogy elkezdődött. Olyan hatással volt rám, mint a covers_284987Versions of Us (amit majd jól elolvasok megint, ha már van a várólistacsökkentésen olyan pont, hogy egy friss kedvenc újraolvasása. 🙂

Ezt csak úgy elolvastam, mert @Sister moly annyira lelkendezett róla. Nem is néztem igazán, miről szól.

Háborúról. Párhuzamosan az elsőről és a másodikról. Az elsőben Elspeth, Skye szigetén író ifjú költőnő rajongói levelet kap egy amerikai egyetemistától. Levelezni kezdenek, és hát… kitalálható, ugye. De háború van, és ahogy Elspeth mondta, a háború nem a legalkalmasabb időpont szeretni. Pláne, ha már férjnél van az ember lánya.

A második világháborúban Elspeth lánya próbálja megfejteni anyja múltját, hogy honnan is származik ő.

Annyira tele lett vele a szívem. Mint a Gyógyír északi szélre, csak annál is sokkal szebb. Meghatottan ültem egész este, és el akartam olvasni újra.

Aztán este, mikor odabújtam a páromhoz, hálás voltam, hogy itt van velem, és nem egy másik kontinensen.

Kicsit megtanultam vágyakozni az után, ami az enyém.

Leave a comment

Filed under angol, angolul, háború, szerelmes, szeretem

Fabio Volo: Ráadásnap

covers_196201Sári barátnőm értékelését olvasva a molyon határoztam el, hogy nekem ezzel a könyvvel meg kell ismerkedni. Húztam-halasztottam, aztán egyszer csak ott ült egy könyvtári polcon, és hát az ölembe ugrott. Aztán itthon is húztam-halasztottam, nem tudom, miért, de a lejárati határidő (mily ironikus ez, ismervén a könyvet!) végül a kezembe kergette.

Épp egy határidős munka végső hajrájában olvastam, így még szürreálisabb élmény, hol a kádban, hol alvás előtt, hol két átolvasás között, hol hajnali háromkor, mikor véres gyilkosságról álmodva felriadtam, és meg kellett nyugtassam magam.

De valahogy arra emlékszem ebből az elmosódott, stresszes, esős hétvégéből, hogy ezt a könyvet a kezembe véve mindig megnyugodtam, mosolyogtam. Volt benne egy csomó gondolat, ami elgondolkodtam, amit a magamévá tettem, és talán egy-kettő olyan is, ami alapján az életet is érdemes átgondolni.

Szép volt, jó volt, nagyon köszönöm Sárinak.

És végül az idézet, ami jelen állapotomban leginkább megérintett:

Mert a helyek és városok különböznek attól függően is, hogy milyen életkorban és korszakban vagyunk. Aki örökké ugyanabban a városban lakik, ezért is kockáztatja azt, hogy soha nem változik meg.

Leave a comment

Filed under merengős, olasz, szerelmes, szeretem

Fehér Klára: Búcsú a tengertől

Ó, de kár, hogy minden történet véget ér egyszer. Néha olyan jó lenne még ott maradni egy kicsit. Ezért is volt kedves Klári nénitől, hogy visszavitt engem ebbe a regénybe, néhány évtizeddel később, de mégiscsak ismerős szereplők közé. Kár, hogy engedtem ennyi időt a kettő közé, nem emlékeztem 100%-ig mindenre, de azért elég meglepően gyorsan visszajött.

A szereplők közül akadt, aki már kevésbé volt szimpatikus, olyan is, aki kicsit jobban, de úgy összességében szép lezárása lett a történetnek. Talán az utolsó fejezet kissé-kissé szürreálisra sikeredett, na de sebaj.

Nem lett vele elrontva semmi, és ez folytatások és befejezések tekintetében mindig pozitívum.

Leave a comment

Filed under magyar, szeretem

Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli

Még előző félévben, mikor Karinthyba beleszerettem irodalomtanulás közben, és mászkáltam a könyvtárban a polcok között, akkor leltem ezt, nem is tudtam, hogy micsoda, de miért ne. És milyen jól tettem.

Karinthy első felesége, a spanyolnáthában elhunyt Judik Etel a kötetben szereplő feleség, bár az előszó szerint nem tudni, hogy tényleg az ő szavai közül lettek ezek összeválogatva, vagy csak úgy, Karinthy simán kirázta ezt a tollából, de akármelyik is: ilyen kedves, szeretetreméltó könyvecskét régen olvastam.

Hogy a háborús rémségekből is lehet szívmelengető, mulattató kis könyvecskét írni. Olyan jól el lehet képzelni, ahogy csacsog a feleség, a csomagolóanyagnak használt újságokból művelődik, és mindenről megvan a véleménye, még csak nem is rossz véleménye.

Imádnivaló. Egy óra alatt el lehet olvasni. Olvassátok el.

Leave a comment

Filed under humor, magyar, szeretem

Fekete István: Régi karácsony

Valahogy úgy éreztem, hogy bár olvastam már idén karácsonyváró könyvet, az mégiscsak amerikai volt, és valahogy nem AZ a karácsonyi. Mielőtt felkerekedtem a családomhoz, a könyvespolcom előtt mélázva álldogáltam, mit is lehetne, és akkor megláttam ezt.

Felirat is van benne: “Astridkának meleg szeretettel Mária néni”. Egyre jobb. Bár legutóbb nem tudtuk eldönteni, ki az a Mária néni, most mégis sikerült: édesapámra vigyázott még anno gyerekkorában egy néni, annak a testvére.

Ez tényleg karácsonyi könyv volt. Csomó kicsi Fekete István novella, olyan szépséges nyelvezettel megírva, hogy a szavak már-már előbújtak megölelgetni a lapokról.

Karácsony, újév, emberek, falu, szeretet. Már tényleg nem is kell.

Leave a comment

Filed under magyar, novella, szeretem

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Nem találok szavakat. Rég volt rám könyv ekkora hatással. Nem tudok érdemben írni róla, ezt olvasni kell. (Ha majd egyszer mégis tudok, esetleg írok, de a közeljövőben biztos, hogy nem fog menni.)

Update, hát így mégsem maradhat! Oscar Schell 9 éves, de hol hétnek hazudja magát, hol tizenkettőnek, annak érdekében, hogy komolyan vegyék, esetleg jobban megessen rajta az emberek szíve. És Oscar nyomoz. Az édesapja után. Aki utoljára 2001. szeptember 11-én a WTC egyik tornyából telefonált haza. Tényleg ott volt az apja? Minden bizonnyal. És vajon mire utalhat a kulcs, amit a szobájában talált, Black felirattal? Oscar tehát nyomoz, és különös segítőtársakat is kap maga mellé. Különleges egy kisfiú, az ember mindig meghatódik tőle. De miközben az ő történetét olvassuk, megismerkedhetünk nagyszülei szépséges és érthetetlen történetével.

Akkoris maradt az alapérzés. Mikor letettem, csak meredtem magam elé, és úgy kicsit lelassult a világ. Az ilyet nevezem én jó könyvnek.

(Szabó Magda Mondják meg Zsófikának című könyve most így utólag jutott eszembe, hisz ő is a papája után nyomoz…)

Leave a comment

Filed under amerikai, merengős, szeretem, szomorús, történelem