Category Archives: szomorús

Erich Segal: Szerelmi történet – Love Story

Ezt a covers_9587filmet nagyon, de nagyon régen láttam, azt se tudtam akkor még, hogy van belőle könyv is. Aztán megtudtam, de nem olvastam, viszont mikor Klári barátnőm olvasta, nekem is kedvem lett hozzá.

Kicsit túl elnagyoltnak éreztem a cselekményt, gyorsan történt sokminden, rövid könyvecske volt, valahogy elmerültem volna szívesebben a részletekben, az életükben. Ilyen szempontból talán jobb a film, ott többet lehet mutatni néhány jelenet alatt.

És hát… szomorús. De ezt tudtam előre. Hüpp.

Leave a comment

Filed under amerikai, szerelmes, szomorús

Alice Kuipers: Livet på en kylskåpsdörr

covers_422064Jaj, hát ez sem volt egy egyszerű darab. Orsi barátnőmtől már megkaptam franciául is, de a franciatudásom elsikkadt, a könyv meg otthon van. Viszont megláttam a könyvtárban, és nem tudtam neki ellenállni.

Egy estés olvasmány, de fájdalmas. A 16 éves lány és az anyja hűtőszekrényen való levelezése iskola, szerelmek és betegség árnyékában.

Hogy mennyi minden ráfér egy cédulára. Több cédulára meg az egész élet.

Leave a comment

Filed under angol, angolul, ifjúsági, kanadai, szomorús

Jenny Downham: Before I Die

covers_30730Szintén iskolához olvastam el, és ez sem volt az a szívderítő olvasmány. Ez volt a vonatos könyvem a héten, mert otthon egy nagyobb darabot olvasok. Meg még ha érdekes olvasmány is, jó szétválasztani az iskolát és az otthoni szórakozást.

Egyik osztállyal fogom ezt olvasni, ezúttal egész osztállyal. Kíváncsi leszek, mert hogy gondolatébresztő és elgondolkodtató olvasmány, az tuti, de vajon nekik is tetszeni fog-e, tudnak-e és mernek-e majd reagálni az olvasottakra.

Tessára, aki annyi idős, mint ők, rákos, és tudja, már nincs túl sok ideje hátra. Listát ír hát, mit szeretne megtenni, mielőtt meghal. A listán “nagy horderejű” kívánságok vannak, és bajba úgysem kerülhet, elvégre mindjárt meghal. De ahogy telik az idő, átértékelődik a listája…

A vége, az utolsó 20 oldal erős volt, előtte nem győzött meg annyira a dolog sajnos. Nem kedveltem se Tessát, se a családját.

De a vége… az na. Majdnem bőgtem.

Leave a comment

Filed under angol, angolul, ifjúsági, szomorús

Alessandro D’Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szakmámból adódóan szeretem a könyveket, amiknek bármi köze is van a gimnáziumokhoz, iskolákhoz, gondolom, ez megérthető. covers_141112

Így ezt a könyvet is kétféleképpen tudtam nézni: Leo szemszögéből, ahonnan írva is van, meg a tanáréból, Álmodozóéból, aki akár én is lehettem volna.

Spoilerezni nem szeretnék, így anélkül próbálok írni. Leót nagyon megkedveltem, mert végre, nem az a tipikus hülye tini volt, akiből annyi van mostanában. Egy valódi, mély érzésű fiú, és bár nem tipikus, de azért a tiniség minden őrületét hozza. A focit, a nem tanulást, a veszélyt, a szülőkkel való néhanapján defektes kapcsolatot, a barátokkal való veszekedést, a szerelmet, amit ő viszont komolyabban vesz, mint kortársai. Mert hát komolyabb is a helyzete. Nem elviccelni való.

Olyan csodálatos gondolatokkal volt tele a szerelemről.

– Leo, szeretni valakit, az nem főnév, hanem ige. Nem olyasmi, ami egyszer s mindenkorra ugyanaz marad, hanem fejlődik, növekszik, fölerősödik, elcsitul, leszáll a mélybe, mint a föld alatti búvópatak, amely azért folytatja útját rendületlenül a tenger felé. Néha kiszárad fölötte a föld, de odalent, a sötét üregekben tovább csordogál, a felszínre tör, és megtermékenyít maga körül mindent.

 

Ugyanakkor nekem muszáj ezt a tanári szemszögből is néznem, hogy tényleg, tiszta olyan vagyok, mint az Álmodozó, aki kinyúlik a gyerekek után, ha azt látja, hogy bajuk van.

Már csak ez hiányzott: a tanár, aki hisz a hivatásában. A legpocsékabb fajta.
Velem is annyiszor történik ilyesmi:

Aki megosztja valakivel a fájdalmát, az a bizalmába fogadja az illetőt. Köszönöm neked a mai leckét, Leo. Ma te voltál a tanár.

És mivel nekem a fegyelmezéssel van a legtöbb gondom, aranyba foglalom ezt a mondatot, és eztán mindig ez fog az eszemben járni.

Ki mondta, hogy egy tanárnak csak úgy lehet tekintélye, ha undok?

Annyira helyén van ebben a könyvben minden szó.

Leave a comment

Filed under ifjúsági, merengős, olasz, szerelmes, szomorús

Móricz Zsigmond: Árvácska

Most nézem csak, Fekete István könyve óta ez az egyetlen, ami nem került be az előző kategóriába, hogy újraolvasós, meg csíkospöttyös, amiről nem akartam írni.

Nahát, ilyen keveset is ritkán olvastam nyáron. covers_18500

Ellenben ez a könyv eleddig valahogy kimaradt nekem, nem tudom, hogy meg miért, de talán jobb is, talán nem tudtam volna úgy felfogni és megérteni, mint most, viszonylag felnőtt fejjel (teljesen felnőtt fejem úgyse lesz soha).

Állami Árvácska, ez a szeretetéhes, tündéri kicsi lány csak sodródik balra-jobbra, és szinte egy icipici jó szót se kap, vagy ha kap, akkor azt is azért, mert más miatt szenvedett, és inkább szenvedett volna tovább még két-három jó szóért.

És annak ellenére, hogy bántották, mindig is lojális volt, kedves volt, megtett mindent.

Jaj, de nehéz volt ezt olvasni, és megdöbbentő, és bántó, és annyira akartam valami örömet ennek a kicsi lánynak….

Leave a comment

Filed under klasszikus, magyar, merengős, szomorús

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő

Hát hogy én mit gondolkodtam azon, hogy miért ez a címe a könyvnek, aztán mikor másodszorra is előjött a bibliai idézet, akkor gyanakodni kezdtem, és tádámm, tényleg, nem vagyok nagyon hülye, csak kicsit.

Ezt a könyvet valami beszélgetéses esemény apropóján több moly is olvasgatta régebben, nekem meg felkeltette az érdeklődésem. Azóta ugye már olvasok Szabó Magda könyveket, így merészeltem belevágni.

Először nem értettem, csak olvastam, olvastam, hogy mi ez? Miről van szó? Ki beszél? És jézusmária, miket mond?

Aztán minden letisztult. És igazából nem is tudom, kit sajnáltam a legjobban. Sajnáltam őket mind, legidősebbeket, idősebbeket, fiatalokat egyaránt. Mindnyájan annyira megragadtak az önsajnálatban, az értetlenkedésben, a másik hibáztatásában, a ki nem teljesített vágyaikban, hogy már szinte csak arra voltak képesek, hogy bántsák egymást. Pedig az ember csak akkor tud törődni mással, ha előbb magával törődik, és ennek a könyvnek a szereplői ezt nem tették meg, soha. Még a fiatalok se igazán.

Mennyi szomorú felhangú könyvet olvasok egymás után.

(Jó, nem, olvastam közben vidámat, de arról meg nincs mit írnom éppen).

Leave a comment

Filed under magyar, merengős, szomorús

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

Még régen, egy pedagógiai szakszemináriumon néztünk filmeket iskola témakörben, és az Aranysárkány feldolgozása egyike volt ezeknek. Nem sokra emlékszem a filmből, meg amúgy is, elég hihetetlen, hogy magából az egyetemből milyen kevésre emlékszem, és nem is a tudásról beszélek itt, hanem órákról, csoportokról.

Na mindegy. De államvizsgára beválogattam Dezsőt, mert hát szerelembe estem vele, az a nagy helyzet, az utolsó éves egyetemi tanulmányoknak ez volt a hozadéka. 🙂

Novák Antal tanár egy kisvárosban. Kollégái által megbecsült, diákjai között van, aki megbecsüli, és van, aki nem. Mióta tanár vagyok, azóta különösen foglalkoztatnak engem is ezek a kérdések. Mitől lesz valaki elismert, szeretett, megbecsült? Mit csinálok jól, és mit csinálok rosszul?

Novák Antal talán nem is csinál semmit rosszul. Özvegy, egyedül neveli lányát, aki borzasztó egy hisztis liba, az iskolában szigorú, de igazságos, illetve csak egyszer tör ki, egyik diákja ellen, és talán ez a kitörés az, ami a szomorú eseményeket elindítja.

Az ember tényleg elgondolkodik: akármit is csinál, úgyis innen-onnan gúny céltáblája lesz. Miért? Lehet ezen változtatni? Valamint: a tanár is ember, ugye? Az ember pedig esendő, és hibázik. Egy szem hibát pedig nem lehet jóvá tenni? Vagy hibázni sem lehet egy tanárnak?

Jaj, nagyon, de nagyon szomorú volt ez a könyv.

Szeretlek, Dezső.

Leave a comment

Filed under klasszikus, magyar, szomorús