Category Archives: vallásos

Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig

Jaj, de rég nem jártam erre! De most kicsit behozom magam, bár továbbra sem, sajnos továbbra sem olvasok annyit és olyan sebességgel, mint akarok, illetve lefoglal a fordítás meg a felkérésre olvasás, azokat nem itt véleményezem. 

Pál Ferenc “Feri” könyvét nagy várakozásokkal vettem a kezembe, sokat hallottam róla, meg a könyvről is, rengetegen ajánlották, aztánintim persze, mint ahogy lenni szokott, nem kedveltem meg annyira, mint amennyi potenciál volt benne.

Mindig érdekel, hogyan lát bele egy pap a kapcsolatokba, egy pap, aki ugye nem élhet benne. Magam is vallásos vagyok, ezért aztán különösképp. De eléggé hitelessé tette számomra, hogy igenis, férfiként ír saját magáról, régi tapasztalatokról, meg mostani gondolatokról – ezzel viszont nagyon elnyerte a tetszésem.

Az első része nagyon tetszett, remek gondolatok, elgondolkodtam én is, rólam, róla, rólunk, hogy jól csináljuk-e, hogy hol értjük félre egymást, mert mi ketten ugye nehezítésnek bevállaltuk azt, hogy nem ugyanaz az anyanyelvünk, azaz néha akárhogy is töröm magam, nem tudom helyesen kifejezni magam, ő meg nem épp a szószátyárságáról híres, tehát minden ez, csak nem könnyű. De tanultam egy-két dolgot, hogy nem szabad beleolvasni a saját véleményünket és elképzelésünket más szavaiba, hanem igenis, arra kell figyelni, hogy ő hogy gondolta, és mit gondolt.

Aztán nekem sajnos nagyon ellaposodott, különösen akkor, mikor abból az amerikai vagy milyen könyvből kezdett el hosszú oldalakon át idézgetni. Szívesebben olvastam volna az ő szavait másoké helyett.

Leave a comment

Filed under kortárs, magyar, merengős, vallásos

William Paul Young: A viskó

Hát. Hát, hát, hát.

Az úgy volt, hogy én erről még sose hallottam, pedig állítólag sikerkönyv, immáron egy-másfél éve. És hogy mégis hogy hallottam róla? Járok az egyetemi lelkészség hétfői hittanjaira, de az nem is igazán hittan, inkább elmélkedős-beszélgetős komoly összejövetelek, amit nagyon szeretek, mert szeretnek. És én is őket. Na, szóval a tegnapi alkalomnak volt ez a könyv a témája, és gondoltam, ha már beszélünk valamiről, elolvasom, hogy ne csak üljek ott kukán, és hallgassam, ahogy lesorozatgyilkolják a poénokat.

A főhőst, Mackenzie-t és családját nagy tragédia éri, ami után rájuk telepedik a “Nagy Szomorúság”, és nem engedi őket. Egész addig, amíg Mack levelet nem kap személyesen Istentől, azaz “Papától”, ahogy családon belül, és később is emlegetve lesz. Elhívja egy hétvégére Macket, hogy segítsen neki feldolgozni ezt az egészet. Mack el is megy a tragédia színhelyére, hisz oda hívják, és ott találkozik az egy Istennel, aki három személy, na de miféle személyek…enyhén szólva sokkot kaptam. Ennél már csak az volt sokkolóbb, hogy Jézus és az egész banda megállás nélkül “hangosan nevet”, vagy “kuncog”, kikérem magamnak, szerintem Jézus nem kuncog. Pláne nem oldalanként hússzor. Pláne nem egy tragédia felemlegetése előtt-alatt-után nonstop. Eh. A mondanivaló egyébként érdekes, de ez a stílus agyoncsapta az egészet nekem. Szóval segíthet a könyv olyan embereken, akiknek valami nagy tragédiája van, és egyébként az okfejtés is érdekes, meg ahogy és amilyennek bemutatja Istent. Mármint személyiségnek, a kinézetet hagyjuk.

Leave a comment

Filed under amerikai, fura, vallásos