Az van velem meg a Jenővel, hogy mikor szórakozásra vágyom, hajlamos vagyok a már ismert és szeretett műveit leemelni a polcról: tudom, melyiktől mire számíthatok, melyiket tudom végigolvasni pár óra alatt, melyik vidít fel nagyon, melyiket akarom feleleveníteni. De mivel Rejtős esemény is van a molyon (igazából báááármilyen esemény van a molyon, csak körül kell nézni, illetve ha nincs, hát csinálni kell), ezért jusztis olyan könyveket loptam el vettem kölcsön a családi könyvespolcról, amiket még nem olvastam.
Ez az egyik. Négy kisregényt, vagy tán inkább hosszú novellát tartalmaz, és érdekes, egyik sem egyforma stílusú. A címadó, Az elsikkasztott pénztáros egy – meglepő módon – sikkasztás története, még ha a sikkasztás egyáltalán nem is szándékos. Hogy tud a kis hivatalnok ilyen lelkifurdalással élni? Elcsábítja-e a fényes élet? Ebben voltak vicces motívumok, de azért nem az a teljesen Rejtő-Rejtő.
A második, a Járőr a Szaharában, a jól ismert idegenlégióban játszódik, egy szokásos mafla főhőssel, Puskin Mária Gottfrieddal, aki csak azért jön a légióba, hogy elrendezze, hogy örököljön. Persze menten akad rengeteg segítőtársa…
A harmadik, A Fekete Kapitány, nagyon érdekes: rém humorosan indul, de aztán kicsit meglepő a vége. Nem az a fajta katarzis van a végén, amit az ember megszokott Rejtőtől.
Pipacs, a fenegyerek címmel fut a negyedik, dzsungelexpedíciós-röhögős darab. Mit is mondjak, elég tán a címadó hős kedvenc dalocskája: “Az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel…
“Megfigyelhettük már, hogy embertársaink, ha hasonlatról van szó, általában a legrosszabbakat részesítik előnyben. Ismernek például keblen melengetett viperát mint az álnokság jelképét csak azért, mert ez a csúszómászó, miután jobban lett, természetesen megmarta azt a hülyét, aki tájékozatlanságában egy útfélen fekvő mérges kígyót ahelyett, hogy hagyta volna ott, ahol van, keblén melengette. Megdöbbentő az lett volna, ha a melengetett kígyó örök hűséget fogad az illetőnek. Ezek után bele kell nyugodnunk abba a szimbólumba is, amely viharedzett hajóskapitányokat tengeri farkashoz hasonlít. Miután a farkasok a szibériai tundráktól Amerika sztyeppéin át az indiai dzsungelekig mindenütt megtalálhatók, csak kizárólag a tengeren nem. Kedvem lenne még a dolgot továbbszőni a boldog emberről, aki úgy él, mint hal a vízben (tehát süketen, szigony, háló és horog által írtva, napfénytől izolálva, színház, család, kultúra és központi fűtés nélkül.”
Vikingleány olvas 