Lorraine Fouchet: Mellan himmel och Lou

Várólistacsökkentés nemtomhányadik (papírom 9), mert mindig elmaradok a blogírással.

Idén nagyon jó könyveket sikerült válogatnom, még soha nem volt rá példa, hogy ilyen hamar ennyire közel legyek a célhoz.

Ez a könyv nagyon régen került a birtokomban, még 2018-ban. Az irodalmi magazinban olvastam egy független könyvesboltról és annak a kedves tulajdonosáról, akitől érdemes könyvajánlókat kérni. (Erről már írtam itt).

Megvettem a tulajdonos ajánlására, és mennyire boldog vagyok! Új kedvenc íróm lett a hölgy, csak az szomorít el, hogy összesen három könyvét fordították le általam beszélt nyelvre.

Lou fiatalon, ötvenpár évesen meghalt. Férjére egy küldetést hagyott, amely fiatal felnőtt gyerekeikkel van kapcsolatban. Jo-t nagyon megrázza felesége halála. A fiatal felnőtt gyerekek pedig Cyrian, aki nem találja egy kapcsolatban sem a helyét, Sarah, aki egy betegség következtében nehezen mozog, ámde “glamorous” életet él a filmiparban végzett munkájának hála.

Valamint ott van még Pomme (legjobb név!), Cyrian idősebb, a szigeten élő kislánya (10 éves), és Charlotte, aki pedig egy évvel fiatalabb, de más az édesanyja.

Felváltva hallgatjuk mindenki gondolatait, Lou-ról, a hiányáról, az életről, ésatöbbi.

Helyszínünk Groix, egy kis sziget Franciaország nyugati partján. Tetszett az ottani élet, a mentalitás, a mindenki ismer és kisegít mindenkit, sok pluszt adott hozzá.

Végtelenül kedves, szívemhez nőtt mindenki.

Maja Lunde: Solvaktaren (A Nap őrzője)

A hónővérhez tartozó tetralógia következő rész, téli téma után tavasszal.

A téli kötet után nem számítottam már hatalmas nagy örömre és boldogságra, tudtam, hogy valószínűleg egy szomorkás, ámde csodaszép történetet kapok.

Lilja, azaz Liliom a nagyapjával él. A világában nincsenek évszakok, állandó a szürkeség és az eső. Az emberek boldogtalanok, éheznek, napsütés nélkül nem terem semmi. Egyedül a nagyapja hoz néha az üvegházból egy kosárra való zöldséget és gyümölcsöt a falu lakóinak.

Egyik nap viszont otthon hagyja az ebédjét, Lilja utánaviszi, és mert nem találja a nagyapját, elindul megkeresni. A sötét erdő után aztán egy zöldellő erdőbe kerül, ahol roskadozik a fákon a gyümölcs, egy fiú vigyáz mindenre, és az is kiderül, hogy valaki bezárta a napot.

Lilja ezt nem akarja annyiban hagyni természetesen.

A csattanóra elég hamar rájöttem, de ez nem vont le az élvezeti értékéből.

Elgondolkodtató mese a gyerekeknek arról, mennyire ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek, még ha másképp gondoljuk is.

Schäffer Erzsébet: Pókfonálon

Várólistacsökkentés/3

Sokáig tartott, de nem azért, mert rossz, hanem mert ezt amúgy is csak apránként érdemes fogyasztani. Kis történetek, kedvesek.

Néhány történet viszont nem fogott meg, vagy túl hosszúnak éreztem a felvezetést, vagy pedig hiányzott valami, az a valami, amitől én magam is még hozzá tudnék gondolni ezt-azt.

De nagyon szeretem Schäffer Erzsébet írásait, mindig is szerettem, mióta én is olvasni tudtam a Nők Lapját otthon.

Thury Zsuzsa: A tűzpiros üveggömb

Egy régi nagy kedvenc újraolvasása, Klári barátnőm kérésére közösen.

Meglepően kevésre emlékeztem belőle, nekem csak annyi rémlett, hogy a kislány beceneve Nyuszi volt, és hogy én is egy Bittó Lajihoz hasonló lovagra vágytam.

Nos, ehhez képest a könyv első fele kőkemény politika és sokkoló események, amit nem is értek ilyen formában egy ifjúsági könyvben. Mindketten hüledeztünk az olvasottak felett.

A könyv második felében felbukkanó Kabai Erzsiről mi olvasók többet tudunk, mint ő maga. Keresi magát, szeretné ismerni a múltját, de hát nehéz lehet, ha kiskorod óta egyik állami gondozásból a másikba adtak.

Aztán kiderült, hogy Bittó Laji tiszta gyagyás, köszönöm, nem kérek ilyen hebehurgya, hirtelenharagú lovagot többé.

Viszont a hangulat, a textilüzem leányainak közössége nagyon megfogott, érdekes lehetett így élni, ennyi lány között, olcsón, közel a munkához. Kijárni este, együtt főzni, összeveszni a takarításon, egymást cukkolni.

A történet feloldása eléggé valószerűtlen, de talán épp ez a szép benne.

Agatha Christie: Nyílt kártyákkal

Ó, ez nagyon tetszett! Olyan más, olyan szokatlan, még Poirot-nak is.

Mi történik, ha valaki úgy gondolja, ismer egy csomó gyilkost, és meghívja őket egy vacsorával egybekötött kártyapartira? Na vajon mi?

Mi történik, ha meghív egy csomó bűnüldözéssel foglalkozó szakembert is?

Egy remek kirakósjáék. A jelenlevők talán nem várták a bűncselekményt, de az olvasó persze tudta, hogy nem lesz ennek jó vége. Izgalmas volt együtt felfedezni, gyanakodni, és Poirot kérdéseinek jelentőségén gondolkodni. Egyáltalán elgondolkodni azon, vajon miért nézte gyilkosnak ezt vagy azt az embert a házigazda.

Megfejteni nyilván most se tudtam…

Liane Moriarty: The Last Anniversary

Az már többször is bebizonyosodott, hogy kedvelem Liane Moriarty-t. Ezért nem is nagyon olvastam a fülszöveget, csak úgy belefogtam a könyvbe.

Meg is lepődtem, mert valami romantikus évfordulóra számítottam, de aztán semmi ilyesmi nem érkezett, ellenben sokkal jobb!

Egy elképzelt, Sydney közeli folyón levő szigeten él egy család, akik már generációk óta ott élnek. Idilli hely, és a nem ottani lakosok nem is maradhatnak a szigeten éjfél után.

Itt él a “Munro Baby”, az immár nagymama Enigma, akit a szigeten élő két nővér, Connie és Rose találtak csecsemőként, mikor átmentek a szomszédokhoz kávézni. A szomszédokat elnyelte a föld, ők pedig befogadták a csecsemőt. Mivel az emberek imádják a titkokat, erre remek businesst alapoznak a hölgyek, turisták, satöbbi.

Ide csöppen be Sophie, az egyik családtag exe, és hirtelen szigetlakó válik belőle és egyből rájön, hogy itt valami nem stimmel.

Végigkövetjük a családtagokat, az érzéseiket, a személyes kis tragédiáikat.

Összetett és érdekes könyv, még akkor is, ha a nagy rejtély megoldására én elég hamar rájöttem.

Spáh Dávid: Még egyszer

Bár kissé kétkedve néztem anyukámra, mikor kibontottam a karácsonyi csomagból, valahogy izgatta a fantáziámat. Mondjuk azért nem felejtem el, hogy azt mondta „Negyvenes korosztály, az a tiéd!”. Kikérem magamnak 😀

Férfi főhős ide vagy oda, végül igencsak ráismertem a korosztályos problémákra. Barna nem érzi magát jól a bőrében, baja van mindennel, munkával, családdal, tömegközlekedéssel, emberekkel, csak úgy szokásosan. Aztán egyszer csak kapuzárási pánikba kerül, tesz néhány meggondolatlan döntést.

Kissé misztikusan pedig visszatalál a gyerekkori traumájához, és ott kap egy lehetőséget arra, hogy megnézze, milyen lenne az élet, ha leélné “még egyszer”. Tényleg jobb lenne egy alternatív valóság? Vagy tényleg csak arról van szó, hogy soha senkinek nem jó semmi.

Aztán jó volt nosztaligázni is a nyolcvanas években. Ráadásul honvágyam lett. A szirupos befejezés helyett is valami sokkal jobbat kaptam.

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota

Várólistacsökkentés/6 (megint elmaradtam, jegyzem majd a korábbi olvasásokat is).

Meglepődve látom, hogy A köd trilógiája első részéről nem írtam anno. De mindegy is, elvégre nem összefüggő történetről van szó.

Ezúttal Kalkuttába utazunk, ahol egy csoport árva a 16. születésnapjához közeledik, amikor is vár rájuk az élet, megszűnnek az árvaház lakói lenni. Köztük van Ben, aki drámai körülmények között érkezett meg az intézménybe a történet elején. Egy gyilkostól menekítették őt és az ikertestvérét, akinek a szülei is áldozatul estek.

A gyilkos persze nem nyugszik, várja nagyon, hogy betöltsék a 16-ot a gyerekek, és lecsaphasson. Felbukkan az ikertestvér is, elég hamar kiderül, hogy közük van egymásnak, aztán a csapat gyerek a rejtély nyomába ered.

Izgalmas, érdekes, néhol kissé kiszámítható. Korai Zafón, ráadásul ifjúsági.

Egyébként felfedeztem, hogy az Elfeledett könyvet temetője sorozatot a felénél abbahagytam, lassan újra kellene olvasni az egészet.

Rita Falk: Télikrumpligombóc

Várólistacsökkentés/2

Bajor krimi, egy unott rendőrrel, aki az apjával és a nagymamájával él (nem is tudom, hány éves lehet, 35-45 közötti talán?), aki minél kevesebbet akar csinálni, és minél többet enni.

Nagyon átjött a kisvárosi életérzés, a mindenki ismer mindenkit, a kocsma mint a falu központja. Szóval tetszett, és jó volt a humora is. Inkább humoros könyv, semmint vérbeli krimi, mindenkinek minden világos, csak Franznak nem, és mikor mégis jó irányban kapisgál, mindenki lehülyézi.

Örültem annak is, hogy végre nem angolszászok írnak ilyen krimit, hanem a németek. Valahogy kicsit más lesz tőle az egész hangulat.

A szereplőgárda is szeretnivaló, a nagyi természetesen a legjobb, de a vízt és fűtést szerelő Flötzinger is csúcs, na meg a Franzot alaposan kiosztó Susi, a feleségszédelgő báty, ésatöbbi.

Megfelelő hangulatban mindenképp olvasok még a sorozatból.

 A lapockáján egy tetoválás Nagyit ábrázolja. Kétszer is megnézem, de nincs kétség: ez a Nagyi. Nem a szokásos kontyba tűzött hajával ugyan, hanem leengedett hajjal, ahogyan reggelenként kinéz, de azért kétségtelenül ő az. Fel kell tennem magamnak a kérdést: ugyan mi okból tetováltatta a hátára Neuhofer szomszédja a Nagyit?
    – Mondja, mi ez a szépség itt a hátára tetoválva? – kérdezem, mert nem akarom rögtön a Nagyira terelni a szót.
    – Nem tudja?
    Olyan arccal néz rám, mintha azt kérdeztem volna, mi a neve a bolygónak, amelyen élünk. Megrázom a fejem és szinte már kínosan érzem magam.
    – Hát Gandalf!
    Szóval Gandalf. Bólogatok.

Claire Lombardo: The Most Fun We Ever Had

Várólistacsökkentés/1

2020. márciusa óta a polcomon van ez a kötet, amit a “menőlevelek” miatt rendeltünk meg Orsi barátnőmmel. Azóta ül a polcon és egy szóval sem mondta, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb olvasmányélményét rejtegeti.

Most a könyvklubom is ezt választotta olvasmányképp, így már semmi mentségem nem volt.

Szóval most nagyon magasan van a léc. A párom szerint legjobb, ha nem is olvasok már semmit idén, ha ilyen erős ez az érzelem (ért is ő bármit…)

Mostanában ezek a könyvek a kedvenceim: hétköznapi emberek hétköznapi élete, mindennapi tragédiák, boldogságok, vicces, életek.

David és Marilyn negyven éve házasok, négy felnőtt lányuk van, akik korántsem érzik magukat olyan tökéletesnek, mint a szüleik. Ugyanis ők a szerető kapcsolatot látták végig maguk előtt, hogy a szüleik feltehetőleg jobban szeretik egymást, mint amennyire őket. Az ő lécük is magasan volt, csak az élet nem mindenkinek osztotta igazságosan a lapokat.

Wendy a legidősebb, aki ifjúkorában idegesítő szereplőként lépett fel, de korombeliként imádtam a humorát. Tragédiák övezik a felnőtt életét. A nála egy évvel sem fiatalabb Violet, akinek a tökéletes élet jutott, de van egy nagy múltbéli titka. Liza, aki talán nem a megfelelő férfival él együtt. Grace, aki az “utószó”, jóval fiatalabb mindenkinél, ezért küzd azért, hogy őt is végre felnőttnek tekintsék.

A jelent és a múltat folyamatosan ismerjük meg, és bár majdnem minden történésre hamar történik utalás, mégis sokszor megrendültem, vagy akár együtt nevettem a karakterekkel.

Az írónő már a második regényén dolgozik, alig várom.